Vizesés felett egy híd? Hm...csodás érzés lehet átkelni rajta!
Hiába nézek az egyik oldalon a viz még csak egy zuhanásra készül, de ha a másik oldalon eresztem le tekintetem, akkor a víz csodás habképződményét láthatom, láthatod. És a víz továbbfolyik, akárcsak az életünk.
Rozoga, ám mégis csalogató ez a híd. Tekintetében ott a magabiztosság, a védelemnyujtás. Fadeszkái már néhol néhol megrepedeztek, és a vaslánc sem fogja már mindegyiket stabilan. De mégis átkelhet rajta az, aki boldogságot akar szerezni, és álmokat megvalósitani. Egy lány, egy lány kel át rajta. Úgylátni, hogy kiváncsi a világra, még nem élt át mindent. 17-18 év körüli lehet. Több nem igazán. Szótlanságával titok, relytéy marad a hangja. Csalogatja a túl part, ahol tulipánok völgyébe érkezik, és pillangókat kergethet! Elterül a völgy friss zöld takaróján, és nézi a kék eget.

Felhők gyülekeznek, és fenyő illata veszi őt körül. Tán az erdő, tán a lengdező szélnek köszönhető... Mosolyog, fűszál a fogai között, és finoman harapdálja. A felhők mint valami hatalmas habképzőmények, aki nem ismeri e tájat, azthinné, hogy a távolban hóval boritott hegy mosolyogra e szép völgyre. Erre a boldogság völgyre!
Repülők csikja szakitja ketté a kék eget, ami lassan porrá válik odafenn. Csak a viz csobogása hallatszik ide, smemi, de smemi más. A lány elmereng, szerelméről szövi álmait, vágyait. Még nem az övé, talán épp ezért, ha meglátja, szive gyomrában dobog. Dobog? Nem...ez nem dobogás...ez szivzuhogás! ;-)
Hirelen madarak csiripelnek. Közvetlen közelében a lánynak. A lány úgygondolja, hogy jelet hoznak a csiripelők. Üzenetet. Érkezni fog valaki.
És valóban... De nem hisz már a csodákban, nem hisz a madaraknak. Ő már csak a pillangókban bízik. :)

Becsukja szemét, átengedi magát a simogató szellőnek. Érzi, ahogy testén végigszalad az érzés, és beleborzong. Testét a hideg rázza át a fantasztikus érzéstől. A lány feje kissé oldalra billen, és haját a szél az arcára fújja. Imádja, ha a szőkésbarna haja csiklandozza az arcát, szemét, orrát....
Keze lassan fejez mögé emelkedik, és szabadon érzi magát. Álmodozását csak egy kellemes illat zavarja meg. <elküldeni Mónikának, drága szerelmemnek>De élvezi. Szereti a titkokat, a meglepetéseket, és szemét lehunyva hagyja tovább. Felfedezi a titkos illetban a tulipán rejtekét. Megfogja, és arcához közel húzza. Megcsókolja, és mély lélegzetet vesz belőle. Fejét kissé megemeli, igy haja éppen hogy a zöld felszinre ér. Érez egy erős kart a vállán, ami felsegiteni próbálja. Lassan kinyitja szemét, és észreveszi mga elött azt, akit szeret. Álom ez? kérdi....

Nem, hiszen a pillangók ugyanúgy ottvannak a szeme elött.
Nem kérdez, nem fele, nincsmire. Csak egy forró, hosszú csókot kap. Először saját maga is meglpeődik, de szabadon adja át magát. 3. világba lép. Az álmok álmokéba! :)
A hosszú rövid percek végetérnek, és a tulipámvölgyben összeölelkezve ülnek le a földre. Hallgatják a természet adottságait, és nézik ahogy a Napot kergeti a Hold.
Kézenfogva hagyják el az álomvilágot, a szép, csodás tulipánvölgyet, és immáron kettesben térnek vissza a valóságba! Oda, ahol tudják, hogy a pillangók világában születtek, ott, ahol tudják, hogy oda is mennek, ha menniük kell....

*Napsugi*