Vártam...vártam...Akárcsak egy pillanatot.
De az emberek mindig csak várnak. Vagy tán nem is mindig?
Ez egy olyan dolog, amit lehet várni, de kérdés, vajon el jön-e az a várva várt pillanat..?
A lány felkelt. A nap már igencsak perzselte kispárnáját. Nem volt árnyék, nem volt hűvös, csak forróság, és szenvedélyes ritmusokkal teli álom.
Táncpartnere a reggeli napsütés volt. Először csak újjaival nyújtozott el feje mellett, végül egész testét újabb kényelmesnek látszó pózba formálta. Ismét álomra hajtotta a fejét. Éberálomra. Ő egyszerüen csak fantáziált, álmodozott. Mert ezt nagyon szeretett.
Olykor szemhéja megrezzent, és ajkai is megrezdültek, mosoly ült ki egész arcára. Lassan adta át magát a valóságnak. Lassan szökkent ki az álmai világából. Szemöldökét felvonta, majd kinyitotta áradozó napsugár szemeit. Igen, a lány szemei, és az égen ragyogó nap egy szerelmes párt alkottak.
Bordó selyemtakaróján a kinti fuvallat suhant végig. Ablakában félrehúzta a lebegő függönyt, és az égre nézett. Már épp elfordult, amikor egy madárcsiripelés dallama visszaringatta az álmokba. Minden olyan más lett. A madár hírtelen kitárta hatalmas nagy szárnyait. A lányra kacsintott, ki a hátára ült, és felszálltak a magasba.
Egy új világ következett. Egy más, egy szebb valóság. Ezen a helyen csakis azok az emberek éltek, kiket szeretett. Kiket igazán szeretett. Nem voltak sokan, szűk kis világ volt ez az új.
Voltak ám ebben a világban ismeretlen, jó vágású, kedves férfiak is. De ezt igazán csak akkor vette észre, amikor a madár letette őt.
Mindenki hatalmas öleléssel fogadta, és szívesen viszonozta ezeket a kedves gesztusokat. Igaz, nem minden a külső, kell hogy egy férfi kedves is legyen, de a lány mégis tartózkodott. Sötétedett, és nem csak az első napon. Minden este ilyentájt a lány kiült a folyópartra a pálmafák alá, és irogatott. Tollának végét rágcsálta, lábait elnyújtotta, amikor egy férfi kért szabad helyett mellette. Összemelegedtek, és attól a naptól fogva minden este együtt írtak, költöttek, álmodoztak. Nem volt kérdés, hogy a férfi hogy került ebbe a világba. Nyilvánvaló, hogy madárszárnyon érkezett. Ő is egy kiválasztott volt erre az új különálló világra. Ám történt valami borzalmas.
A lányt külső erők lökdösték. Nyitott szemeit újra kinyitotta, és ekkor döbbent rá, hogy csodálatos világa nem csak képzelet, hanem álom volt. Egy reggeli, madárcsiripelte álom, párnái közt. Újra átjárta gondolataiban a történetet, és útra kelt. Borzalmasan forgalmas napja volt. Ebben a világban már nem volt minden szép. A város utcáin baleseteket látott, és bár hozzászokott már mindehhez, mégis vágyott egy kis csendességre, melyet a közeli park biztositott számára.
Leült, és felnézett a sötét szinű holdárnyalatos fák között az égre. És nemtudta mit higgyen, nem tudta újra álmodik-e, vagy sem, amikor furcsa dologra lett figyelmes. Valóban nem mindennapi esemény történt. Egy hófehéren rikító férfi alak jött elő a fák közül. Hírtelen megilyedt, talán segítségért akart kiáltani, de senki sem volt ott, csak ők ketten. Saját teste is apró fényt szórt, és amikor közelebb értek egymáshoz, csak akkor vette észre, hogy ez az ember az éjjben nem akárki. Álmaiban együtt tervezték a jövőt, együtt álmodoztak a pálmafák alatt.
Megálltak pár lépésre egymástól, és csak néztek egymás szemébe.
Egyetlen egy kérdés sem hangzott el. Mosollyal köszöntek, és szaladtak egymás karjaiba!
Egy nyár. Na de milyen nyár? Álmokkal teli? Igen!!!
Vágyak, álmok, szép idő, jó kedv, öröm, mosoly, kacagás.
Merni kell! Álom, álmodozni, hit, hinni, élet, mindezt megélni!