Köszöntelek...

Udvar, te kedves udvar! - hát ismét aranyszínbe öltöztetett a természet? Olyan furcsa, ismét itt állni a színes, tarkabarka, forró nyár után... De hát csengett a csengő, jelzett hogy hívogat, mi pedig itt állunk, újra itt, ezen a szeptemberi kora reggelen. Bizony, vége a lustálkodásnak, a strandolásnak, a délig alvásnak...
A hosszú nyár után ismét élettel teli lesz iskolánk. Akadnak köztünk olyan diákok, akiket az élet talán már nem fog idesodorni, de lesznek olyanok is, akik ma érkeztek ide először. Megszeppent arcukra íródott jó néhány kérdés:
- Vajon találok-e barátokat, szerelmet? -
- Vajon milyenek lesznek az új osztálytársaim? --
- Milyen lesz ez a tanév? --
Eléjük tárult száz lehetőség közül ezt az utat választották, és ahogy ők, ugyanúgy talán mi sem tudjuk a kérdésekre a választ.
Mindannyian tudjuk, hogy nehéz lesz visszaszokni a régi kerékvágásba, és ugyanúgy, mint ma, talán a következő tanítási napon is nehezünkre fog esni a reggeli koránkelés.
Eleinte, sőt! -- most is úgy gondoljuk, hogy minden nap egyforma lesz. Felkelni, jönni - menni, dolgozatokat írni és felelni... de pedig mindez nem egészen monoton. Voltak, vannak - és persze lesznek is -- olyan tanulók, kik korán kelni nem szeretnek, ezért rendszeresen - na jó, nem egészen -- de elkésnek. Részben miattuk is lesz más minden reggel. És persze kellenek azok a tréfás csínytevések is. Amikor a táska előbb érkezik a tanterembe, mint a diák, vagy akár az órai nassolások. Ugye ismerős a megbontott kedvenc csokink a padban? Vagy amikor sorra válunk postásokká, mert segítségünkre fognak szorulni a levelezőtársak, de gondolom idén se lesz meglepő senki számára sem a dolgozatok előtti lázas készülődés. Dicséretre méltó diákjaink között meglapul néhány fekete bárány. Lesznek, akik ezt a tanévet még komolyabban fogják venni, mint az eddigieket, s ezáltal remélhetőleg fekete báránykáink világosodni kezdenek. De persze -- hiszen miért is ne? -- megérkeznek utódjaik, és őket jellemzi a lustaság. Dolgozatok előtt újságokat olvasgatnak, és a padba helyezik jól kinyitott üres füzeteiket. Aztán ha majd jön a tanár, minden jól bekészített puska még jobban begyűrődik a padba. Ha pedig elkéri jegyzeteinket, csak annyit fogunk felelni szemrebbenés nélkül: "Ne vegye el! Úgysincs benne a kérdésre adandó válasz!"
Aztán ha utolsó óránk végszava feljajdul, vannak, akik hazafelé, és akadnak olyanok is, akik a szórakozóhelyek felé veszik az irányt. Délutáni szabadságunkat magunk alakítjuk majd, és tudjuk, bárhogy is döntünk, azt mi hozzuk meg.
Befejezésként évfolyamtársaimnak üzenem:
Egy utolsó év. Ez egy utolsó lehetőség arra, hogy a "régi" osztálytársak még jobban összekovácsolódjanak. Az eltelt 3 év hiányosságait még van időnk bepótolni, és biztos vagyok abban, hogy ballagásunkkor könnyes szemmel mondjuk egymásnak:
"3 év alatt nem ismertelek meg annyira, mint most, ez alatt az utolsó 1 év alatt!"
És az idő pereg... mint megállíthatatlan homokóra.
Barátságok, napsütés, kacagások...
Örömteli pillanatokban gazdag tanévet kívánok!
...És találkozunk még!...